Archive for April, 2011

Vacsora a gróféknál

Kis vendéglő (ami nem azonos a kisvendéglővel) a Rózsadomb lábánál. Gyerek- és ifjúkorom kedves utcája, két sarokra a legendás Miniatűr presszótól. Barátainkkal vacsoráztunk egy elmaradt születésnapi koccintás és észt–finn kirándulásuk élménybeszámolója apropóján. A hely decens volt, a vacsora kellemes és nem drága (ők fizettek – de nemcsak ezért). Nem szándékozom azonban gasztrobloggá alakulni, legalábbis egyelőre semmiképpen.

Elbeszélgettem viszont a tulajjal, aki valódi történelmi nevek leszármazottja. Anyai nagyapja Almásy Imre gróf volt, nagyanyja Széchenyi Antoinette grófnő. Rokonai között volt Almásy Pál vezérkari ezredes, aki részt vett a Bajcsy-Zsilinszky vezette ellenállási mozgalomban, vagy Almásy György Ázsia-kutató és fia, Almásy László, a híres „angol beteg”, továbbá a Te rongyos élet című film ifjú grófja, Almásy Miklós (forrás: www.almasyvendeglo.hu).

A beszélgetésből kiderült, hogy a grófi unokának kamaszkoráig sejtelme sem volt ősei címeiről és tevékenységéről. Szülei jobbnak látták, ha pontosan ugyanabban a kisdobos- és úttörőkultúrában nevelkedik, mint társai. Számomra feltűnő a párhuzamosság számos zsidó barátom nevelkedésével, akiket ugyanígy próbáltak „megkímélni” származásuk „bűnös titkaitól”. Szerintem mind a kettő (és minden más kis közösség hasonló reakciója) sajnálatos veszteség az egyének és a közösség szempontjából egyaránt. Látjuk, sokan túlkompenzálással reagálnak a késői beavattatás traumájára, de ez sem egészséges; a kontinuitás hiánya később már aligha pótolható.

Az a fajta bennfentesség, ahogyan feledhetetlen emlékű kollégám, Zsindely Sándor közlekedett ősei, a Jókaiak, Fesztyek és a magyar kultúra többi kiválósága között, csak akkor képzelhető el, ha a múlttal való kapcsolat korai, személyes és természetes, mint az anyanyelv.

Arisztid és Tasziló, Kohn és Grün viccfiguráin bátran nevethet arisztokrata és zsidó egyaránt (a zsidó arisztokratákról nem is beszélve). Nem árt azonban azt is tudni, hogy ki nevet velünk és ki rajtunk.

Retirálás helyett irkálás

Minap betöltöttem a 65. évemet. Régóta úgy terveztem, hogy tartani fogom magam ahhoz a szép hagyományhoz, hogy ez a kor a “retirement age”, a visszavonulás életkora.  Azt nem döntöttem csak el, hogy mitől is szeretnék visszavonulni. A munkától? Akkor ugyan mit is csinálnék, és nem utolsósorban miből élnénk? A zenéléstől? De hát az életemben az az egyik legnagyobb öröm, amit magamnak – és talán másoknak is – szerezni tudok! A társasági élettől? Ennyire fafejű nem lehetek, hiszen családom és barátaim társaságát nem utasíthatom el egy jól hangzó jelszó kedvéért.

Azután – közhelyek közhelye – a sors közbeszólt. A tavalyi évem már kezdettől az egészségi problémák jegyében indult, úgy is folytatódott, és végül a végleges “visszavonulásom” közeléből sikerült orvosaim, családom, barátaim segítségével – reméljük tartósan – visszafordulnom. A hatvanötödikre így legkevésbé sem a visszavonulás, hanem sokkal inkább a visszatérés és továbblépés az időszerű program.

E program egyik elemének szánom ezt a blogot. A címe szintén régesrégi agyszüleményem, melyet hajdan majdani emlékirataimnak szántam, és íme, ma van a hajdan majdanja 🙂

Tartsatok velem!